Home

Küzdelmünk Szt. Imre templomunk
nyitva tartása érdekében nem ért véget!

 

            Előzmény:

 

Az utóbbi hetekben több sajtótermékben beszámolók jelentek meg az Egyesült Államok Clevelandi Egyházmegyéjéhez tartozó Szent Imre római katolikus templomról, amelynek hívei első, másod- vagy harmadgenerációs magyarok. Az egyházmegye megyéspüspöke templomunkat 49 másik egyházmegyei templommal együtt bezárásra ítélte. A megjelent cikkek egy néhány téves adatot közöltek templomunkról.  A valóság fontossága arra késztet, hogy közöljem a valóságnak megfelelő tényeket. Nevem Peller Miklós, Cleveland-környéki lakós, a Szent Imre templom híve. A templom hívei hitelesített egyéni mandátumok alapján kineveztek az egyházközösség prokurátorának, azaz ügyvivőjének a hierarchikus fellebbezések lebonyolítására. Így ebben a megbízatásban közlöm a következőket.

 

Az 1847-ben megalapított Clevelandi Katolikus Egyházmegye nyolc egymással szomszédos megyére terjed ki. Az egyházmegye lakóssága körülbelül két millió hétszázezer, ezek közül 28 százalék a katolikus, és a katolikus templomok száma két évvel ezelőtt meghaladta a 240-et. Cleveland 2006-ban kinevezett megyéspüspöke, Richard G. Lennon, két és fél évvel ezelőtt úgy döntött, hogy az Egyházmegye hitközösségeinek a számát csökkenti. Indokolásában felhozta a paphiányt, hívők hiányát és a különböző közösségek pénzhiányát. Figyelembe véve a bezárt templomközösségek körülményeit, ezek a felhozott okok hamisnak bizonyultak.

 

A püspök első lépése az volt, hogy a különböző templomokat két, három vagy négy egyházközségből álló csoportokra, angol megnevezéssel "cluster"-ekre osztotta, és arra utasította, hogy csoportokon belül hány templomot tűr meg, és hogy a csoportmegbízottak egy közös tervet nyújtsanak át neki, amely megnevezi vagy az egybesízett vagy a bezárásra ítélt közösségeket. Rendelete szerint az egyes csoportokat 18 havi gyűlésre kötelezte el, amely leforgása után a csoportoknak meg kellett nevezniük a megszűntetésre ítélt közösségeket. A Cleveland városának a megyéjében, a Cuyahoga megyében a három magyar templom, egy csoportban lévén, azt az utasítást kapta, hogy csupán egy maradhat meg a három közül. A csoportgyűlések 18 hónap lefolyása után azt a határozatot hozták, hogy mindhárom templom maradjon meg. Ezt egy terjedelmes okmányban közölték a püspökkel, felhozták egyéni érveiket a döntés alátámasztására. Mindegyik templomnál van pap, vannak hívek és nincs egyiknél sem pénzhiány, sőt számottevő összeg van mindegyik bankszámlájában. Azonkívül a püspök figyelmére hozták a megye nagy kiterjedését és az egyéni templomok egymástól való nagy távolságát, elérhetőségét. A püspök négy hónapi várakozás után közölte a három magyar templommal, hogy a Szent Erzsébet marad nyitva, a Szent Margit és a Szent Imre templomok pedig bezárnak.

 

A Szent Imre templom 105 éves, 350 család van nyilvántartva, ami 650 hívőt jelent. A vasárnapi szentmisék mind magyar nyelvűek.  Az egyházmegyében központi fekvésű, könnyen megközelíthető. Siklódi Sándor plébánosunk erdélyi származású, 62 éves. Nemzeti ünnepeinkről Cleveland és környékének magyarsága a templom dísztermében emlékezik meg. Városunk magyar látogatói, világiak és papok, mind felkeresik a Szent Imre templomot, és itt hallgatják a szép magyar nyelvű szentmiséket és lelkigyakorlatokat. A Szent Imre templom a legéletképesebb és legnagyobb létszámú magyar templom Amerika földjén.  Emellett a templom egyik épületét a Magyar Cserkészcsapatok bérlik és otthonukká alakították át, itt tartják összejöveteleiket, tábori előkészületeiket. A clevelandi cserkészcsapatok a legnagyobb számúak az Egyesült Államokban. Gyakran résztvesznek a szentmiséken, sokszor szép magyar színes ruhákban. A Clevelandi Magyar Iskola ugyancsak a templom termeiben talált otthont. Itt az öt évesektől 18 évesekig magyar nyelvű oktatás folyik, magyar irodalom és nyelvtan, magyar történelem, földrajz, majd hittan a tantárgyaik. A fiatalok javarésze másod- vagy harmadgenerációsok, és mindegyikük tökéletesen ír és olvas magyarul. A templom bezárása után ezek mind hajléktalanná válnak, vagy elkerülnek ebből a lelket ápoló katolikus-keresztény környezetből. Lennon püspök alaptalanul ítélte templomunkat bezárásra.

 

A püspöki levél kézbesítése után azonnal elkezdtük a fellebbezést, amire a megszabott határidő csupán tíz nap az Egyházi Törvénykönyv alapján. A püspöknek március 24-én postáztuk ajánlottan ezt az elsőfokú fellebbezést, amit hivatalosan Petitio-nak neveznek. Ugyancsak megkérvényeztük a püspöki döntés végrehajtásának a felfüggesztését erre és az esetleges további fellebbezések tartamára. Ez a Petitio felsorolta az érveket és indokokat a Szent Imre életben tartására, a magyar mise szükségére, a templom központi helyzetére, és azt is megemlítettük, hogy a cserkészek és a magyar iskola templomi épületeinket tartja otthonának. Ugyanakkor felhoztam egy mindkét oldalnak kielégítő középmegoldást, sőt még a püspök részéről is kértem egyéb lehetőségek figyelembevételét.

 

A fellebbezés benyújtása után levélben kértem a püspöktől egy audienciát, arra a lehetőségre alapozva, hogy talán ki tudnánk egyezni egy kölcsönösen elfogadható megoldásban. Levelemre soha nem kaptam választ. Emellett több egyházközösségi tagunk is írt hasonló levelet, többen szintén kértek audienciát. Egy levélíró kivételével senki más nem nyert audienciát. A Petitiónkra a visszautasító választ április 23-án kaptam kézhez. Levele semmit sem foglalt magában a petitiónkban felhozott érvekre és indokokra, csupán arról írt, hogy váratlanul érte a Cluster döntésünk, és hogy őt senki sem értesítette, hogy ilyen irányban haladtunk.

 

A püspök visszautasító levelére április 28-án válaszoltam, pontról-pontra. Rámutattam arra, hogy az ő általa kijelölt gyűlésvezetők kötelessége volt őt erről értesíteni, sőt még azt is, hogy ő sajátmaga tagadta meg audiencia-kérvényünket. Több valótlan állítását is megcáfoltam. Erre a levelemre sem kaptam választ a mai napig.

 

Ezzel párhuzamosan állítottam össze egyházközösségünk második fokú fellebbezését a Vatikánba, a Papi Kongregációhoz, ahogy ezt az Egyházi Törvénykönyv előírja. Fellebbezésünk kéri a Kongregációt a püspöki döntés érvénytelenítésére. Ezt a hierarchikus fellebbezést május 5-én postáztam, az egyházi törvények által előírt 15 napon belül a washingtoni Apostoli Nunciatúrán keresztül. Ez már egy terjedelmesebb okmány, mivel minden tanusítékot, iratot, alátámasztó tényeket igazoló okmányokat mellékelnem kellett. Az érveket kibővítettük a püspök előzetes visszautasítása miatt, mellékeltük a csoportgyűlések után összeállított közös határozatot, a püspöknek küldött Petitiót és a püspöknek írt leveleket, megjelölve, hogy melyikekre nem kaptunk választ. Ez bizonyítja, hogy a püspöki fellebbezésünket és a Vatikánhoz intézett felfolyamodásunkat célszerűen és az Egyházi Törvénykönyv alapján, szakértők bevonásával, célszerűen bonyolítottuk le, nem “fűhöz-fához” kapkodva, ahogy az egy-két újságrovatban megjelent.

 

A Papi Kongregáció szeptember 8-i dátummal levélben közölte, hogy kényszerültek a döntési határidőt december 9-ig meghosszabbítani, hogy az ordinárius tisztázhasson egy-két tényezőt felfolyamodásunkkal kapcsolatban. Jelenleg várjuk a Vatikán döntését fellebbezésünkkel kapcsolatban.

 

A püspök 29 egyházközséget zár be, a Szent Margitot és sajátunkat beleértve. Emellett 21 másik közösséget szüntet meg összecsatolással. Tehát 50 közösség szűnik meg, 50 templom zárja be kapuit jövő év június 30-ig a clevelandi egyházmegyében. Több mint fele a bezárt templomoknak nemzetiségi, litván, lengyel, szlovák, cseh, szlovén és magyar. Az egyházmegye eddig létező hét magyar templomából 6-ot zár be vagy zárt már eddig is be. A püspök április óta nem nyilatkozik erről a témáról, és sorra zárja be egyházmegyéje templomait, eddig körülbelül már 18-at bezárt, köztük öt magyar templomot, a Szent Margitot is beleértve.

 

A bezárt templomok vagy eladásra, vagy lebontásra kerülnek. A templomi berendezéseket a világháló bevetésével hirdetik. Ezek közül több tárgy található a már bezárt magyar templomokból, köztük a magyar szenteket ábrázoló színes üvegablakok, majd egy angyalok által tartott szentkoronás magyar címer, amelynek felirata nemzeti himnuszunk első sora. Többen kíséreltük megszerezni a címeres ablakot a Clevelandi Magyar Múzeum számára, amire egy kemény elutasító választ kaptunk az egyházmegye kancellárjától. A nagy színes ablakok sorsa kérdéses. Amerikában nem igen található olyan jelenleg megmaradt magyar templom, amelyikbe beillene vagy méreténél fogva, vagy építészeti stílusánál fogva. Az angol nyelvű templomok körében ugyanez a helyzet.

 

A templomi tárgyak kérdése erősen másodlagos maguknak a magyar templomainknak megmaradásáért vívott küzdelmünkhöz viszonyítva, és erre több súlyt fektetni nem célszerű addig, ameddig küzdünk nyitva maradásunkért. Tudjuk, hogy küzdelmünk templomunk nyitva tartása érdekében nem ért véget. Lennon püspök továbbra is elzárkózik a nyájától. Semmit sem tesz, hogy cselekménye folytán a megsebzett lelkek fájdalmát enyhítő szavakat szóljon. Ezzel szemben jóleső érzéssel tölt el mindannyiunkat, amerikai magyarokat, hogy Magyarországon érdeklődés bontakozik ki sorsunk iránt.

 

(A Népszava, Magyar Nemzet és a Magyar Kurír számára.)

 

Peller Miklós

2009. december 14.

Westlake, Ohio